Cikkek

Ahogy a címben is említve lett, nagyon nem felelt meg a játék képének a mai végeredmény. 4-3-ra kikaptunk a listavezető (:)) Girona otthonában, pedig nagyszerűen játszott a csapat, de mégis a hazaiak örülhettek a végén. Ha pontosan akarok fogalmazni, egy Kokéval jobb volt az ellenfél. Vagyis dehogy, jobbak semmiképpen sem voltak, viszont szerencsésebbek annál inkább. Morata szerezte mindhárom gólunkat, sajnos nem ért pontot ez a kiváló teljesítmény. Döbbenet hogy ekkora fölény ellenére nem szereztünk pontot, holott ebben a meccsben a győzelem is benne volt. Az első félidő adok-kapok játéka után a másodikban köze sem volt a hazaiaknak a meccshez, sikerült is egyenlítenünk, de végül egy szerencsétlen találattal a hosszabbításban kaptunk gólt. Nem ezt érdemeltük, sőt...

Nagy lendülettel kezdett a Girona, már az első percben kihagytak egy ajtó-ablak ziccert. Sajnos egy perccel később jött a gól is... A bal oldalról vezették befelé a labdát a hazaiak, a védelmünk csak hátrált, egészen addig, amíg gólt nem kaptunk. Ez egy szép ajándék volt, rögtön a meccs elején. Nagyjából ennyi volt a Girona lendülete, ezután egyre inkább átvettük az irányítást. A 14. percben sikerült is egyenlíteni! De Paul nagyszerűen ívelt Griezmann felé, aki fejjel Moratát játszotta meg, Morata nagyszerűen tört kapura, és szépen kilőtte a hosszú sarkot. Nem sokáig volt iksz az állás, a 26. percben újra vezettek a hazaiak. Ehhez Koke hatalmas hibája, és egy jó adag mázli kellett. Egy ártatlan szituációban Koke elaludt a tizenhatos vonalánál, elvették tőle a labdát, és kapura lőttek, de Oblak bravúrral védett. Itt jött a malac, mert pont egy hazai játékos elé pattant a labda, aki az üres kapuba lőtt. A 33. percben Griezmann került helyzetbe, de a lövésébe beleért egy védő, így a kapus védeni tudott. A visszajátszásból jól látszott, hogy kézzel ütött a labdába a védő, de nem kaptuk meg a büntetőt. Emlékezhetünk rá még a Getafe ellen, hogy pont egy ugyanilyen szituáció után kapott büntetőt az ellenfél, úgy látszik nekünk más elbírálás jut... A 39. percben meg is lett a böjtje... Egy kisszöglet után a kapunk elé lőtték a labdát, amibe belekapott egy támadó középen, és így pont jó lett a hosszún érkező hazai játékosnak, aki egy elég esetlen mozdulattal a kapunkba juttatta a labdát. Kb két centin múlt hogy nem lett les, persze Koke lógott be... A 44. percben szépítettünk, a nagyszerűen játszó De Paul hatalmas labdát adott a védők közt kilépő Moratának, aki bevezette a labdát az ötösig, egy szemtelen csellel elküldött egy védőt, és a hosszúba lőtt. Nem sokkal később ismét betalált, de les miatt érvénytelenítették a gólt...

A második félidőt nagy lendülettel kezdtük, látszott hogy gyorsan egyenlíteni akarunk. Az 54. percben ez sikerült is! Ismét De Paul volt az egyik főszereplő, a félpályától elindult, és faképnél hagyott négy védőt is. Újra Moratát játszotta meg, aki a kirontó kapus felett a hálóba emelt. Maradtunk lendületben, és azt lehetett látni, hogy idő kérdése hogy újabb gólt szerezzünk. Letáboroztunk az ellenfél térfelén, és De Paul vezérletével benyomtuk a Gironát a tizenhatosára. Ritkán jutott át a térfelünkre a hazai csapat, Oblaknak mindössze egyszer kellett védenie. Sajnos a fölény ellenére nem tudtunk gólt szerezni, és ez a meccs végén megbosszullta magát. Pedig az utolsó negyedórában a Girona játékosai a hátsójukon vették már a levegőt, úgy tűnt, alá is írnák a döntetlent. De ez az idény sajnos nem erről szól, nekik minden összejön, bármilyen is lehet a helyzet. Már a 92. percben jártunk, amikor egy támadó betört a tizenhatoson belülre, és elég fura mozdulattal találta el a labdát, ami a kapunkba kötött ki. Sajnos itt is Koke tétovasága kellett ahhoz, hogy "lövésig" jusson a dolog. Így három pont helyett semmi sem maradt...

Bánhatjuk nagyon ezt a meccset, ebben sokkal több volt. Főleg a második félidő alapján járt volna nekünk a három pont, de sajnos Fortuna a hazaiak mellé állt. Pedig kifejezetten jól játszottunk, de sajnos a védelmünk hibái ma is végzetesek voltak. Koke pedig talán élete legrosszabb meccsét játszotta, sajnos nagy része volt abban, hogy a Girona győzni tudott. De kivette a részét a buktából Simeone is, érthetetlen hogy a félidőben miért nem hozta le az indiszponáltan játszó Kokét, plusz az eddigi legjobb matracos meccsét hozó De Paul cseréje is érthetetlen volt. Szintén "érdekes" volt az utolsó perces kettős csere, szóval Cholo is benne volt ebben nyakig. Plusz a játékvezető, pontosabban a stáb is besegített a Gironának, egy büntetőt kérhetünk rajtuk számon. Ezzel a vereséggel tíz pontra van tőlünk az első két helyezett, azért ekkora különbség nincs köztük és köztünk. Nem lesz kis feladat ledolgozni ekkora hátrányt, de bíznunk KELL benne hogy sikerül!!!

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#1 amfan 2024-01-04 17:42
Nagyon mérges voltam a meccs végén... Ahelyett hogy nyertünk volna, még ezek a gyíkok szereznek gólt. Mi lőttünk három kifejezetten szép gólt, ezek meg az első góljuk kivételével totál malac gólokat lőttek. Koke meg... te jó Isten... ennyire rosszul még nem láttam játszani. Sajnos azt kell hogy mondjam, miatta kaptunk ki. De ez van, ennek a katalán gyökér gárdának ebben az idényben minden összejön. Remélem csak a fele mákjuk megjön nekünk, mert akkor nagy eséllyel ott leszünk az élen a végén! :lol:
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.